Remy Dalmore    

MÁS világ - Dögölj meg kedvesem!

/részlet/

Kezdetek

Lee papa már nem akart gyereket. Egyet sem. Miután kétéves fiáról kiderült, hogy leukémiás, kétségbeesetten próbált gyógymódot találni a betegségre. A modern orvostudomány vívmányait a szüleitől tanult kínai praktikákkal ötvözte, ám a gyerek egyre rosszabbul lett.

Egy éven keresztül tehetetlenül figyelte, ahogy elsorvad élete értelme. Lee mamával a temetésről tartottak hazafelé, amikor egy pöttöm néger fiú melléjük szegődött, majd egy váratlan mozdulattal ellopta az apjától örökölt zsebóráját. Hiába kapkodott a kis zsivány után, az eltűnt a kikötői konténerek között. Aznap két veszteség érte. Oda lett a múltja, az egyetlen tárgy, ami az őseihez kötötte, és oda lett a jövője, az egyetlen gyermeke.

Hetekkel később egy dohány-dílerrel üldögélt az óceán egyik part menti kocsmájában. Éppen ütős bizniszt próbált összehozni, amikor újra meglátta a rongyos fiúcskát. Egy rendőr karjaiban vergődött, ugyanaz a ruha volt rajta, mint az előző találkozásukkor. A zsaru káromkodva szorongatta a csípő, rúgó, üvöltő gyereket, aki apró méretei ellenére, szokatlan vehemenciával igyekezett szabadulni. Lee papa odalépett, és gyorsan elhadarta, hogy a fiú tőle is lopott.

- Ez egy pokolfajzat! - dühöngött az idősödő, ősz hajú zsaru. - Már vagy tízszer visszavitték az árvaházba, de folyton megszökik. Te, megállj! Az anyád...

A kocsihoz vonszolta tiltakozó prédáját, társa segítségével benyomták az autóba, majd elhajtottak.

Lee papa, aki ekkor még nem volt papa korú, másnap elment a rendőrségre feljelentést tenni, ahol közölték vele, hogy halvány reménysugár sincs a kincse visszaszerzésére. Hacsak a gyerek nem emlékszik rá, hová tette az órát. Némi ingyen cigaretta árán megtudta az árvaház címét, és mindenre elszántan felkereste a rideg, apácák által irányított épületet. Az összes rendelkezésére álló eszközt bevetette, hogy bejuthasson. Végül fáradozását siker koronázta, ott állt előtte megszeppenve a hatalmas szemű, apró ember.

- Emlékszel rám?

A kisfiú megrázta göndör fürtökkel övezett fejét.

- Elvettél tőlem valamit, ami nekem nagyon fontos. Az az óra az apámé volt, vissza akarom kapni! Hová tetted?

A gyerek néhány másodpercig a padlóra meredt, majd felnézett, és mélyen a vágott szemekbe fúrta tekintetét. - Mennyit ér az meg neked?

- Timothy! - dörrent rá a fiúra az addig némán ácsorgó, zord arcú apáca. - Nem szégyelled magadat? Elnézést kérek, ez a gyerek reménytelen! Valószínűleg rablógyilkos lesz belőle, ha felnő. Ha felnő!

Az utolsó két szót Timohtynak célozta, aki a fenyegető szavak hatására még apróbbra húzta össze magát. Lee papa onnantól egy szót sem tudott kihúzni belőle, így dolgavégezetlenül távozott. Otthon dühöngve mesélte el a feleségének, hogy járt, majd vacsora közben váratlanul odafordult gyanútlan asszonyához.

- Mi lenne, ha elhoznánk?

- Honnan? Kicsodát? - kérdezett vissza Lee mama értetlenül.

- Hát a gyereket! Az intézetből.

- Megőrültél? Egy gengszterfiókát akarsz idehozni? - fortyant fel az asszony. - Azután éjszaka elvagdalja a torkunkat! Szó sem lehet róla!

- Hát jól van, csak órám miatt kérdeztem – vonta meg a vállát Lee papa, és visszatemetkezett a tányérjába.

A következő napokban viszont már nem az órán járt az esze, hanem a kisfiú nagy, ravasz szemein gondolkodott. „Azért életrevaló kölyök, egy kis neveléssel...”

Lee mama a mély gyászon keresztül is érzékelte, hogy mindig tettre kész, jókedvű férje megváltozott, magába zárkózott, és ez egyre jobban aggasztotta. A fiát már elveszítette, a párját nem akarta, ezért egyik este nekiszegezte a kérdést.

- És hogy gondoltad?

- Micsodát? - fordult oda Lee papa, kizökkenve az addigi gondolatmenetéből.

- Hát a gyereket. Elhozzuk, és utána? Mit csinálunk vele?

- Nem tudom – kapott a szón a férfi. - Egy darabig tartjuk, aztán ha menni akar... Akkor úgyis mindegy!

Másnap a nyakukba vették a várost. Lee papa mozgósította kissé sem törvénytisztelő kapcsolatait, és Timothy rövid idő múlva az új otthonának számító sziget famólójáról dobálta a vízbe a kavicsokat. Hamar birtokba vette a Lee házaspár tulajdonában lévő, tizenhat szobás kis hotelt, ami az óceán part közeli vizeiből kiágaskodó sziklaszirtre épült.

Az ingatlant Lee papa kapta ajándékba egy hálás ügyfelétől, miután az épület előző gazdája homályos körülmények között eltűnt. A jótevő hajói ezek után rendszeresen kikötöttek a szigeten, ami a parti-őrségnek rendkívül gyanús volt, ám a számtalan razzia ellenére sem találtak soha, semmilyen törvénybeütközőt. Lee papa nem örült neki, hogy otthona az érdeklődés középpontjába került, és nagyon megkönnyebbült, amikor a hálás ügyfél váratlanul elhalálozott. A hotel vendégköre távolabbi vidékekről érkező dohány- és alkoholcsempészekből állt, de a kuncsaftok között megfordultak körözött gyilkosok, stricik, csalók is. Néhány örömlány is sokáig törzsvendégnek számított, ám Timothy beköltözése után Lee mama kitiltotta a prostitúciót az épületből.

Lee papa életkedve visszatért. Egy este a néger kisfiú szégyenlős fintorral állt meg a fotelben terpeszkedő nevelőapja előtt. Kitárta apró tenyerét, és a férfi boldogan nézte az enyhén maszatos mancsban lapuló zsebórát.

- Tessék! Visszaadom – mondta Timothy a földre meredve.

- Na, jól van! - bólintott elégedetten a férfi. - De ilyet nem szabad ám csinálni! Lopni nem szabad!

- Te is mindig lopsz – vágott vissza a gyerek, aki néhány hét alatt tisztába jött a házszabályokkal.

- Jó, de én úgy csinálom, hogy ne kapjanak el!

- Akkor nem szabad úgy lopni, hogy elkapjanak? - kérdezte kíváncsian Timothy.

- Ja, valami ilyesmi – egyezett bele nagylelkűen Lee papa. - Ha már gazember vagy, csináld jól!

De valamit Lee papa is rosszul csinált, aminek következtében félholtra verte néhány „üzlettársa”, és ez az esemény különös hatással lett a beszélőkéjére. Onnantól csak kínaiul volt hajlandó megszólalni, és igyekezett kerülni a várost.

Timothy alkalmazkodott az új család új szokásához, fiatal agya szívta magába a tudást, és hamar megtanulta az apja nyelvét. Ebben segítségére volt, hogy a vendégek előtt a Lee házaspár tagjai biztonsági okokból kizárólag az anyanyelvükön beszéltek egymással, és néha Lee mama kínaiul förmedt a fiúra, ha valami disznóságot csinált.

Már egy éve éltek összetartó kis családként hármasban, amikor üzletemberek foglalták le a hotelt, és egy jól sikerült biznisz tiszteletére hatalmas bulit csaptak. Lee mama másnap gondosan átkutatta a szobákat az ottfelejtett értékek után. A vendégek aznap éjjel különösen hanyagok voltak, mert az egyikük egy komplett gyereket hagyott az ágya melletti szemetesben. Az asszony először frászt kapott a nyivákoló kukától, majd kiemelte a pucér, színes-bőrű, formás babát, aki a váratlan mozdulatra jól-nevelten elhallgatott. A jólneveltségét később is megőrizte, és Lee mama hirtelen felindulásból elnevezte Danténak. A férjét röpke másfél óra alatt meggyőzte róla, hogy Timothynak testvér kell, és Lee papa dohogva indult meg asszonyával a városba, hogy újra felkeresse régi kapcsolatait.

Az immár négyfősre gyarapodott család békében és boldogságban élt két éven át, mígnem egy nap sötét felhők közeledtek az óceán felől. Már messziről látszott, hogy ez nem átlagos vihar lesz, hanem irgalmatlan égiháború. Lee mama lezavarta a mólóhoz Timothyt, hogy ellenőrizze le, ki vannak-e kötve rendesen a csónakok. A kisfiú egy halkan vinnyogó, mocskos szemeteszsákot szorongatva tért vissza. Az asszony összerándult az undortól, amikor a gyerek belépett a konyhába, és a fehér kövön takaros tócsába gyűlt a zsákból szivárgó, véres víz. Biztos volt benne, hogy valaki így szabadult meg a macskáitól, és szó sem lehetett róla, hogy állatok kerüljenek a szigetre.

- Fúj! Dobd vissza!

- Anya, nem lehet! Nézd!

Óvatosan lefejtette a zacskót a mellkasához szorított, csöppnyi lényről, és a nő megpillantotta a világ legrondább emberi torzóját. Nem volt két kiló, koraszülött lehetett, a köldökzsinór hanyagul fityegett a kiálló bordacsontok alatt. Ufóra emlékeztető arca, eltorzult feje, lila bőre viszolygást keltett az asszonyban. Legszívesebben visszadobta volna a vízbe. Nagy nehezen legyűrte undorát, és elvette a csomagot a fiúcskától. Takaróba tekerte, majd az ura után sikoltott.

- Vidd innen! Vidd valamelyik kórházba!

Lee papa határozottan megrázta fejét, és miközben óvatosan hátrább lépett, nehogy meg kelljen fognia a rémálomszerű kis szerzetet, az óceán felé bökött. A hatalmas hullámok őrjöngve ostromolták a part menti sziklákat, a szél minden útjába eső tárgyat felborított. A Nap eltűnt az égről, és a gondatlanul nyitva felejtett ablakokon át síron túli hangokat produkálva csapódott be a légáramlat. A nőnek olyan érzése támadt, hogy az Istenek haragudtak meg rájuk, amiért Timothy kihalászta a vízből az újszülöttet.

Ez a rossz érzés még vagy két napig tartott, mialatt igyekezett elkerülni, hogy a szükségesnél többször a babához érjen. Timothy viszont éjjel-nappal a karjaiban tartotta apró, immár halványrózsaszín bőrű, nőnemű pártfogoltját, és egy világjáró tudós után elnevezte Cherrienek.

A vihar négy napon át tombolt, és ennyi idő elég is volt Lee mamának, hogy elfelejtse kezdeti viszolygását. A városba tartva újonnan támadt anyai ösztöneivel simogatta a női-ökölnyi kis fejet.

- Azért... két fiú után egy lány nem lenne rossz – mondta elmélázva.

- Nem! - vágta rá határozottan az ura.

- Fésülném a haját, varrnék neki kis, színes ruhácskákat...

- Nem! - vált egyre ijedtebbé Lee papa hangja. - Lenne, aki később segítsen a főzésben. Gondolj bele, mi lesz, ha megöregszünk! A fiúk azok csak fiúk, de egy lány... az másképp szeret! Az kedves, gondoskodó, odaadó a szüleivel.

- Nem tudunk több gyereket eltartani! – tiltakozott kétségbeesetten a férfi, mert sejtette, hogy mi lesz a társalgás vége.

- Hát ennek sok minden nem kell, nézz rá, mennyire nyamvadt!

A férfi félelme beigazolódott. A kis, néma csomag délután egy rakás habos-babos ruha kíséretében került vissza a szigetre, amit a reggel mély letargiába zuhant Timothy kitörő örömmel fogadott.

Néhány nap múlva az újdonsült családtag úgy döntött, hogy ideje megmutatni ki az úr a házban, és kieresztette a hangját. Onnantól kezdve Lee mama tizenöt éven át hetente legalább egyszer megbánta a döntését, de előfordult, hogy naponta többször is rátört a „hát én nem vagyok normális” érzés.

Cherrie nyolc hónaposan elindult, és többé meg sem állt. Útját tetemes mennyiségű drága törött porcelán, nagy értékű tönkretett műtárgyak kísérték. Ötéves koráig nem szólalt meg emberi nyelven. Tízéves korára vált írástudóvá, de addigra már néhányszor felgyújtotta a hotelt. Az iskolában naponta állt a szőnyeg szélén valamilyen csínytevés miatt, és az anyja heti rendszerességgel járt raportra az igazgatóhoz. Mindeközben nem volt szabad kiabálni vele, mert azonnal pánikrohamot kapott. Ilyenkor látványos fuldoklásba kezdett, elkékült, és haldokló módjára vergődött. A testvérei hamar megszokták ideggyengeségét, ezért inkább ütötték, mint szidták, de Lee mama néha nagyon nehezen uralkodott indulatain.

Lee papa igyekezett távol tartani magát az új családtagtól, és a lány már egészen kicsiként irigyen figyelte, ahogy Timothyt és Dantét verekedni tanította. Hogy energiáit levezesse, a babáin gyakorolta a rúgástechnikát. Ezt Lee mama nehezményezte, így végül Lee papa kénytelen-kelletlen bevonta a lánycsemetét is a bunyóba, és meglepődve tapasztalta, hogy a gyerek minden akadályt lazán vesz.

Mire Cherrie betöltötte a tizennegyedik évét, Timothy már a városban élt a menyasszonyával, Kathyvel, és annak fiával, Juliannel. Gyerekkori szerelem volt, a fiatalok még az iskolában ismerkedtek meg, és a fiú rossz szemmel nézte, hogy barátnője a testéből él. A számtalan szakítás és kibékülés során Timothy szintre észrevétlenül sodródott bele a prostitúció világába, és mire észbe kapott, már komoly konkurenciát jelentett Kathy futtatójának. Külön rossz pontnak számított, hogy rábeszélte a lányt, hagyjon fel a stricheléssel. A megtorlás kegyetlen volt, Kathyt egy nap halálra gázolva találták meg a rakparton. A halottkém szerint egy kamion ütötte el, vélhetően többször is átgázolt a testen, mert az a felismerhetetlenségig szétroncsolódott.

A temetés után Julian is beköltözött a szigetre. A gyerek apjáról nem voltak információik, de a fiúcska cseperedve egyre jobban hasonlított Timothyhoz, akit hamarosan tizenhét év börtönbüntetésre ítéltek Kathy egykori futtatójának meggyilkolásáért. Cherrie az ítélet hallatán összeroppant, és mindennap lelkiismeretesen felpofozta Juliant, hogy az jó nevelést kapjon.

A hotel fénykora időközben leáldozott, eltűntek a néhai üzlettársak, ismerősök, és pénz hiányában az épületet lassan kikezdte az enyészet.

Dante vezetői képességei már korán megmutatkoztak, a talpraesett fiú segédedzőként helyezkedett el egy sportklubban. Később előbbre lépett a ranglétrán, és ahogy Cherrie leérettségizett, beindította az apjuk által addigra profi bunyóssá képzett húga sportkarrierjét. A sors azonban egy nap úgy döntött, hogy megcsillantja humorérzékét, és Lee papa legnagyobb megdöbbenésére a felelősségteljes gazembereknek nevelt gyerekei a törvény karmaiba sodródtak...

/a kép illusztráció, a pixabayről származik/

 Remy