Még egy kör, hogy végre lásson,

Amitől te ájulsz, én már alig látom.

A csoda csak három nap, míg élsz,

S hogy öröm volna, részeg álmot regélsz.

Hogy öröm lennék, én? Kétlem.

Keveset hoztam, még többet vittem.

De gondolok, akarok és még levegőre futja,

Megunom-e? Csak a jó Isten tudja.

Mert teszem s nyelem, elveszem,

Néha még a hitem is elvesztem.

Elvesztem? Dehogy! Látom s féltem,

S ha érted, majd újból kiáltasz értem.

De addig, addig csak a három nap, mi tart,

Hogy elmédbe borul s az áldott csoda mar.

Nem érted? Igazából talán én sem,

De hogy ne feledjem, papírba vésem.

Hisz a hát fáj, s rogyadozik már az álom,

Én sem indulok, hogy a világot megváltom.

Csak úszni, lebegni egy gondolatnyi bajban,

Legyen csendes a hangod, magamat én is halljam.

 Firkálok csak, táncolok szavaim dermedt jegén,

S nem keresek mást, mindig csak néma reményt.

Hitbe temetett oltárra szegem fejem újra,

S ha kába vagyok, már akkor sem gondolok a múltra.

Ölelnék, hogy megértsék, de nem ma, nem most,

Hisz az élet vidám, vagy nem. De felpofoz.

Akkorát ad, hogy gránit adja párját,

S mire észbe kapsz, talán már meg is bánnád.

Megbánnád, hogy tévedtél egyszer és újra,

Szappannal mosnád bűneid, de nem múlik soha.

Álszent szépség álnok becsülettel vajúdik,

Nézz csak körül, az ember így haldoklik.

(2012)

/Valamennyi kép illusztráció, a pixabayről származik/

Remy