Én nem tudtam magamról. Valami jó kis mákos süti receptért bolyongtam a neten, és belebotlottam a szakirodalomba.

Rögvest kiderült, hogy a drog szó önmagában nem a kábítószerre utal, hanem valamennyi természetes és mesterséges anyagra, ami az élő szervezetbe jutva a központi idegrendszerre hat, megváltoztatja annak működését, funkcióját, illetve megvonása elvonási tüneteket okoz. Drognak tekintjük azokat az anyagokat, szereket, melyek a szervezetünkbe kerülve megváltoztatják viselkedésünket, gondolkodásunkat, érzelmeinket. Ebből a szemszögből drognak számít például a koffein, az alkohol, a dohány, és Shorbert Norbi szerint a cukor is. 

Ez persze csak tudományos okoskodás, mert a köznyelvben drognak még mindig a kábítószert nevezzük, és lelkiismeretfurdalás nélkül isszuk meg a reggeli kávét, vagy kortyoljuk el esténként a pohár vörösbort. 

Amikor a lányom aprócska volt, gyakran rendezett égig érő hisztiket (erről azóta sem szokott le), és egy éltes korú hölgy azt ajánlotta, hogy itassak vele mákteát. Kioktattam, hogy kétéves kor alatt nem szabad mákot adni a gyereknek, erre jött a pálinkás kenyérrel. Felháborodva meséltem otthon, hogy a néni mit javasolt, mire a nagymamán felvilágosított, hogy bizony régen, főleg vidéken bevett szokás volt ilyen módon "megnyugtatni" a babákat.

Bár a pálinkás kenyérről leszoktunk, de a máktea azóta is köztudatban van. A drogosok - pardon! - kábítószerélvezők-használók a mákteát különféle nyugtatókkal kombinálják, hogy a növényben lévő morfin hatását felerősítsék. Annak, hogy senki nem áll be karácsonykor a mákosbeiglitől, az az oka, hogy a háziasszonyok az érett máknövény magját teszik a tésztába, míg az ópiumot az éretlen mákgubó bemetszésével, a kifolyó "máktej' felhasználásával nyerik ki. 

Annó, a munkahelyemen, egy karácsonyi ünnepség előtt az egyik adminisztrátor hölgy megkínálta az olasz főnökömet beiglivel, aki áradozott, hogy milyen finom a csokitöltelék. Mikor felvilágosítottam, hogy az mák, teljesen pánikba esett, és meg volt róla győződve, hogy el akarják tenni láb alól. Az olaszok nemigen használják ezt a növény étkezési célra, és teljesen ledöbbent, amikor elmeséltem, hogy nálunk bizony a gyerekek a menzán gyakran kapnak mákos tésztát. Vagyis akkoriban még kaptak, mert manapság ugye már reformétkeztetés van, amibe nem nagyon férnek bele a cukros tészták.  

Érdekes, hogy a wikipédia az ópium és a heroin mellett a narkotikus drogok közé sorolja az alkoholt is, és akut feszültségoldóként írja le. Tény, hogy egy pohár bortól általában ellazulnak az ember idegei, de aki már látott  takony-részeg fazonokat verekedni, annak szerintem nem a fesztelenség jutott az eszébe. 

A mindennapjaink során gyakran találkozunk pszichoaktív szerekkel, amelyek közül a leggyakrabban talán a serkentő drogok közé tartozó koffeint juttatjuk be a szervezetünkbe. Ott van a kávéban, a csokoládékban, az izoitalokban, de gyakran a szénsavas üdítőkben vagy a fogyitablettákban is. Csak érdekességképp írom le, hogy a serkentő drogok közé sorolják az ecstasyt, az amfetamint, a kokaint, és a metamfetamint is, de a hatásuk nyilván nem azonos a koffeinével.  

Pszichoaktív növénynek számít a zsálya, a macskamenta, az orbáncfű, a szerecsendió és a citromfű is. Mielőtt valaki a fejemhez vágná, hogy kihagytam a felsorolásból egy csomót, szeretném tisztázni, hogy nem kívánok senkinek tippeket adni, elsősorban azokat a fűszereket/növényeket vettem górcső alá, amik nekem is vannak a háztartásomban, és naponta használom őket valamilyen célra. Természetesen a mákból nem készítek heroint, és nem szívom el a macskamentát, vagy zsályát sem. :D 

A HáziPatika óvatosan megemlíti a pszichoaktív szerek taglalásánál a szerencsejátékot is, amit ugyan nem viszünk be a szervezetbe, tehát ebből a szempontból nem sorolható a kábítószerek vagy drogok közé, ugyanakkor a rendszeres szerencsejáték függőséghez vezet, és az elhagyása elvonási tüneteket okoz. Ha innen nézzük, a szerelem is pszichoaktív.

Sokan úgy gondolják, hogy a marihuána nem tartozik a káros pszichoaktív szerek közé, mert legalább annyi pozitív hatása van, mint amennyi negatív. Az biztos, hogy orvosi célra használják a növényből nyert kivonatot, és sokan esküsznek rá, hogy az olaja a rákgyógyításban aranyat ér. Viszont nekem az a gyanúm, hogy azok, akik elszívnak egy-két spanglit, általában nem állnak meg itt, és további szereket is kipróbálnak.  

Régen maximum a sziput ismertük, de mivel büdös volt, csak a legelszántabbak próbálták ki. Sikk volt a sunyidohányzás, és titokban csórtunk apánktól pár korty pálinkát, majd közösen elszlopáltuk, hogy nagyon felnőttnek érezzük magunkat. Persze a szüleink meg voltak róla győződve, hogy angyalkák vagyunk a többi tinédzserhez képest, és ha valaki lebukott, attól azonnal elhatárolódtunk.

A mai fiatalok többségének ez már nem pálya, a tiltások ellenére hozzájutnak a dohányhoz, ahogy az alkohol beszerzését is könnyedén megoldják. A pszichoaktív szerekhez leginkább kíváncsiságból nyúlnak, azzal a szent meggyőződéssel, hogy egy alkalomtól még nem válnak függővé. A barátok tapasztalataira, élményeire hagyatkozva próbálnak ki olyan - sokszor szintetikus - szereket, amikről fogalmuk sincs, hogy mit tartalmaz, és ha az első élmény pozitív volt, borítékolható a folytatás. 

A prevenció manapság még gyerekcipőben jár, és sajnos hiába próbáljuk megfeszített erővel normális nevelésben részesíteni a gyerekeinket, kábítószer ügyben maximum abban bízhatunk, hogy a gyerek józan esze és a pozitív példa, amit otthon lát, elegendő ok lesz számára, hogy visszautasítsa a felkínálkozó lehetőségeket. Ami tiltva van, az édes gyümölcs, tehát nem elegendő a "miért nem?" kérdésre annyi választ adni, hogy "azért, mert az rossz". Bármennyire is értelmetlennek, vagy feleslegesnek tűnik, de szülőként bele kell merülni a témába, és a lehetőségeinkhez mérten szakirodalmat, vagy akár az internetet segítségül hívni, hogy prezentáljuk a gyerekeknek a kábítószer- és alkoholfogyasztás veszélyeit.  

A magam részéről maradok a saját, jól bevált kis drogjaimnál, és megyek heroinosmákos-almás lepényt sütni. 

Remy

/valamennyi kép illusztráció, a pixabayről származik/

Hú, botrány van! A balga belgák el akarták sunnyogni, hogy fipronillal kezelt tyúkok tojták a tojásaikat, ezért a németek és a hollandok nagyon berágtak rájuk. Mindegy, ez minket úgysem érint, mert mi nem Németországból vesszük a tojást, és amúgy is... Ja, várjál! Már megint gondolkodtam.

Szóval itt ez a fipronil nevű anyag, amit általában növény-védőszernek titulálnak, de mivel remekül írtja a rovarokat, felhasználják állat-egészségügyi célokra is. A probléma vele az, hogy nagy dózisban károsítja az emberi szervezetet is, mert beépül a májba. 

A tyúktetű vérszívó, jelenléte az állat pusztulásához vezethet, ami tömegtartásnál tömeges elhullást jelent. Ezt elkerülendő, a belgák szépen beporozták-permetezték a pipiket, és már nem is voltak tetvesek. A gond ott kezdődött, hogy a hatóanyag beépült a tojásba, és ezt bizony a teszek ki is mutatták - májusban! Nyilvános tájékoztatást viszont csak júliusban adtak ki, mert közben a hollandok is csináltak teszteket, és náluk is kibukott a mutatvány. 

A fipronil a paraziták idegrendszerét támadja meg, és elpusztítja az élősködőket, háztartásokban kutya-cica élősködők elleni védekezésre is használjuk. Én konkrétan Frontline Spot-ot szoktam az állataimra csepegtetni, és ezt havonta ismétlem. Még mindenki él. A felhasználására szigorú szabályok vannak, a hatóanyag mennyiségét az állat súlyától teszik függővé. Használat után 24 órán át nem szabad simogatni az állatot, és a beépülés érdekében nem érheti víz a szőrét. Legalábbis az állatpatikában ezt szokta javasolni az eladó, de használati útmutatóban is leírnak mindent.

A növény-védelem már más tészta, mert ezt a szert a méhecskék a bepermetezett növényekről szépen beviszik a kaptárba, és hiába csak egy dolgozó érintkezett vele, az egész kolóniát megmérgezheti, különös tekintettel az utódokra. A kutatások szerint nem pusztulnak el azonnal tőle, de mivel a neuroreceptorok blokkolását idézi elő, megváltoztatja a viselkedésüket, befolyásolja a tanulási képességüket.

Most legyinthetnénk, hogy na és, legfeljebb lesz pár kaptár fél-hülye méhecske, de tekintetbe véve, hogy az emberiség alapeledelének 90 százalékát kitevő 100 növényfajtából 71-et méhek poroznak be, már nem is annyira vicces a dolog. Aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába, annak ajánlom a www.zsigogyorgy.hu oldalt.

Van rá egy fogadásom, hogy ennek a tojás-mizériának hosszútávon lesznek gazdasági hatásai. Lesz mire ráfogni az élelmiszerek drágulását!

Azt mondja a szakirodalom, hogy kis dózisban a fipronil nem okoz bajt. Én elhiszem, mert nem értek hozzá, de ha belegondolunk, hogy mennyi vegyszert "nyalunk be" ilyen-olyan úton kis dózisban, akkor szerintem már van okunk aggódni. Vegyszerezzük a vizet, a levegőt, a növényeket, és igen, az állatokat is. Mindig, mindenből csak egy kicsit, azzal a felkiáltással, hogy az még nem árt. Közben csodálkozunk, hogy egyre több az allergiás beteg, és támogatjuk a rákkutatást, mert a rákbetegek száma is szépen szaporodik. Marokszámra kapkodjuk be a gyógyszereket, amiket szintén nem a bokorról szakítunk, és kikerüljük a boltban a bio-élelmiszereket, mert sokszor megfizethetetlenül drágák. Arról nem beszélve, hogy fogalmunk sincs róla, valóban bio-élelmiszerrel van-e dolgunk, mert a nylon alatt szépen mosolygó, hatalmas, fényesen piros almák nekem mindig is gyanúsak voltak. 

Azért a régi öregeink tudtak valamit, amikor beborogatták a tyúkudvarba a sparheltből a hamut! A pipik megfürödtek benne, és egy erőteljes tyúkól meszelés után néhány hétig messzire szaladtak a tyúktetűk. 

Ma már ritkán használnak alternatív módszereket a mezőgazdaságban, ahogy az élelmiszeripar is tömegtermelésre áll rá. Mindegy, milyen áron, profitot kell termelni! 

De vajon hová fog ez vezetni?  

 Remy

/valamennyi kép illusztráció, a pixabayről származik/

Reggel olvasgattam a CNN híreit, és hirtelen nagy késztetést éreztem rá, hogy beszerezzek egy fegyvert, amivel megvédhetem a családom és magam életét. Ne legyünk kicsinyesek, mindjárt egy 44-es Magnum beszerzését tűztem ki célul, mert jól néz ki, és állítólag nagyot durran.

Tervem természetesen hamvába holt, mert ma Magyarországon közönséges földi halandónak fegyvertartási engedélyt szerezni gyakorlatilag lehetetlen. Ha valaki mégis a fejébe venné, hogy legálisan lövöldözni akar, annak célszerű belépni valamelyik FT sportegyesületbe, és végigvinni az előírt procedúrát, melynek szabályairól az érdeklődők a www.fieldtarget.hu-n részletesebben olvashatnak. A hírek szerint az engedélyek kiadását a BM tovább szigorítaná, ami a világban zajló eseményeket figyelembe véve nálam némi értetlenséget okozott.

De vajon van-e tényleges értelme a szabad, vagy majdnem szabad fegyvertartásnak? 

Amerikában gyakorlatilag bárhol hozzá lehet jutni a fegyverekhez, akár legálisan, üzletben vásárolva, akár bolhapiacokon. A fegyvertartás szigorítását az elnöksége alatt Barack Obama szorgalmazta, ami az átlag amerikai polgárok java részénél hatalmas felháborodást okozott, mert a cowboyok földjén szinte minden család birtokol, vagy birtokolt fegyvert. 

A szigorítás nem volt alaptalan, mert az USA-ban több tömeggyilkosság történt, mint bármelyik másik, nem háborús övezetbe tartozó országban a világon. Példaként néhány eset: 2007-ben 37 embert öltek meg a Virginia Tech-mészárlásban, 2012-ben Adam Lanza a saját édesanyja meggyilkolása után 26 embert mészárolt le a Newtown-beli Sandy Hook Általános Iskolában, 2016-ban Orlandoban az amerikai történelem legbrutálisabb tömeggyilkosságában 49 embert halt meg. Paradox módon míg a politikai elit a fegyvertartás szigorításáról vitázott, a gyilkosságok hatására ugrásszerűen megnőtt a lakosság körében a fegyverek iránti kereslet. 

2007-ben a világ polgári fegyvergyűjteményét 650 millióra becsülték, míg egy 2009-es NIJ jelentés szerint az Egyesült Államokban a civil lakosság mintegy 350 millió lőfegyvert birtokolt. Ezek a számok azóta vélhetően jócskán emelkedtek, mert a fegyverbiznisz nem állt meg. A kézi lőfegyver-felmérés szerint a polgári tulajdonban lévő lőfegyverek számát számos tényező, például az illegális kereskedelem és a globális konfliktusok miatt nem lehet pontosan meghatározni. 

A 2010-es statisztikák alapján az USA-ban száz emberből 89 rendelkezett lőfegyverrel, míg például a háborús konfliktusoktól sújtott Irakban százból "csupán" 34 ember birtokolt fegyvert. A magasabb jövedelmű országokban, az egymillió főt alapul vevő statisztika szerint a lőfegyverekkel elkövetett véletlen emberölés, öngyilkosság/gyilkosság tekintetében az USA élen jár, a maga 66/36 arányával, míg Magyarország a hatodik a listán, 8/1 aránnyal.

Különös módon azokban az országokban, ahol nem fegyverzik fel rutinszerűen a rendőri szerveket, alacsonyabb a lőfegyverekkel elkövetett bűnesetek száma. A déli csendes-óceáni szigetek háromnegyede nem ad fegyvert a tisztjeinek.

Habár a statisztikai adatok nem maiak, mégis elgondolkodtató, hogy ha egy ennyire fejlett országban, mint az USA, ilyen magától értetődően húzzák meg a ravaszt, és ennyire sok a lőfegyverrel elkövetett gyilkosság, mi történne, ha nálunk is könnyedén lehetne fegyverhez jutni? Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a nagy számok törvénye alapján az Egyesült Államokban jóval több a száz főre eső elmebetegek száma, mint nálunk, de azért... 

Asszem', maradok a csúzlinál. 

/a bejegyzés a (edition.cnn.com/2017/07/19/world/us-world-crime-police-shooting-statistics/index.html) alapján készült/

Remy

/valamennyi kép illusztráció, a pixabayről származik/

Manapság divat mindenféle étkezési trendeket követni. Én sem szeretnék kimaradni semmi jóból, haladni kell a korral. Már egy ideje irigykedve figyeltem a pörköltös tányér mellől a vegánok üde arcbőrét, csodáltam karcsú alakjukat, amikor jött az elhatározás: vegán leszek!

Pontosabban valamilyen vegetáriánus, mert nem voltam tisztában a fogalmakkal. Úgy gondoltam, elegendő elhagyni a húst az ételekből, és sínen vagyok. Ez a részemről hatalmas lemondás volt, mert amúgy imádom a húsételeket, de biztos voltam benne, hogy játszi könnyedséggel elkészítem majd a karácsonyi töltött káposztát alternatív alapanyagokból. A család gyanakodva figyelte a legújabb hülyeségemet, és Úr és Parancsolómon kívül nem találtam szövetségest az ügyben. Szerintem ő is leginkább az éjszakák miatt döntött az együttműködés mellett, mert tisztában van sértődékeny természetemmel, és ugye a kanapén nem túl kényelmes aludni. 

A vegetáriánusoknak három fajtáját különböztetjük meg: ovo-lakto vegetáriánus, akik csak húst nem fogyasztanak, tojást, tejet igen, lakto-vegetáriánust, akik húst és tojást nem, de tejet igen, illetve a vegánokat, akik semmilyen állati eredetű táplálékot nem vesznek magukhoz, csak és kizárólag növényeket fogyasztanak. Ezt még lehetne fokozni, különös tekintettel az etikai vegánságra, de szerintem így érthető mindenki számára, ezért maradjunk ennél a verziónál.

A magam részéről a tojást, tejet nem kívántam elhagyni, így az egyes számú verziót választottam, és rögvest beléptem mindenféle csoportokba, hogy recepteket találjak, és én is lelkesen osszam az észt, hogy milyen jó vegánnak lenni. Nagyjából fél évig tartott a "tagságom", és ezen idő alatt megundorodtam a tejtől, a tojástól, az emberektől, és a rengeteg külsőmre, belsőmre tett negatív kritika miatt kvázi saját magamtól is. Teljesen a vegánság hatása alá kerültem, és egyáltalán nem pozitív értelemben! Konkrétan vérvegánok hálójába kerültem.

A vegetáriánusokról köztudott, hogy állatvédők. Ezzel nincs semmi baj, én is az vagyok, és tisztelek mindenkit, aki óvja maga körül az élővilágot. A gond ott kezdődik, amikor az állatbarátság átcsap embergyűlöletbe! És ezt most nem csupán a vegánokra értem, hanem alle zusammen az összes állatbarátra. 

Egészen elképesztő radikalizmussal találkoztam az oldalakon, a tagok ész nélkül oltották és osztották egymást, ha valaki (véleményük szerint) hülyeséget kérdezett. A kedvencem az volt, amikor egy hölgy rákérdezett, hogy szabad-e irtani a tetűt, tekintettel rá, hogy az is egy állat. Poénból kérdezte, mert nyilván neki is elege lett a durva és sokszor gyalázkodó hozzászólásokból, de néhányan azonnal ugrottak a témára, és hosszas etikai fejtegetés kezdődött az állatok jogairól. De volt olyan tag is, aki kétségbeesetten kért segítséget, mert a hétvégén túrázni akart menni a barátaival, és fél tőle, hogy összetapossa az erdőben a bogarakat. 

A legdurvábbnak mégis azt a gyűlöletet éreztem, ami néhány emberből a saját embertársai felé áradt. Én úgy gondolom, hogy egy VALÓDI VEGÁN tiszteli az életet, és nem csupán az állatokét, hanem mindenkiét. Nem táplál gyilkos indulatokat az embertársai iránt, akár vegánok, akár nem. Édesanyaként rendkívül sértőnek éreztem, hogy a gyerekeket sokszor fattyaknak titulálták, és volt olyan, aki kijelentette, hogy előbb elvágná egy csecsemő torkát, mint hogy ártson egy kutyának. Kizárt dolognak tartom, hogy ő például valódi vegán lett volna, annak ellenére, hogy általában nem esszük meg egymást, tehát táplálkozási szempontból az ember nem releváns az ügyben. De a veganizmust az ahimsza fogalmához kötik, ami az élőlények elleni erőszak elkerülését hirdeti, és az ember tudomásom szerint élőlény. Egy hölgy azt vágta a fejemhez, hogy azért szereti jobban a macskákat, mint a gyerekeket, mert a csecsemőket nem vagdalják a kukákba az emberek. Még szerencse, nem tudom, hogy a macskák mennyivel lennének előbbre, ha kidobálnánk a saját utódainkat is! 

Több helyen olvastam véleményeket a vegánokról, és az az általános vélekedés róluk, hogy az a vegán, aki öt perccel a bemutatkozás után kijelenti, hogy nem fogyaszt húst. És ez nagyon nagy baj! Itt ugyanis nem csak egy táplálkozási hóbortról van szó, a valódi vegánok az állatok ipari méretű kizsákmányolása ellen (is) küzdenek. Most lehetne legyinteni, hogy hova a hiszti, de ha belegondolunk, hogy például a boltban vásárolt csirke milyen utat jár be a tojás és a tányérra kerülése között, már nem is annyira hülyeség a dolog. A rengeteg hormontartalmú, növekedést serkentő szer beépül az emberi szervezetbe, és csak a jó ég tudja, milyen elváltozásokat okoz.

Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a teljesen csak növényi alapú táplálkozás nem való mindenki számára, nem minden szervezet viseli el a váltást. Az enyém sem tette, és a kis kalandomnak hosszas és ijesztő orvosi kezelés lett a vége, annak ellenére, hogy beszedtem az ajánlott bogyócskákat, és liter szám ittam a vasat. 

A vegánság nem trend, nem múló szeszély, a vegánság életforma! Nem írja elő a gyűlölködést, nem helyezi előbbre egy állat érdekét az emberénél! Azok a vérvegánok, akik habzó szájjal gyűlölködnek húsevő embertársaik iránt, gyilkosnak, dögevőnek titulálják őket, ellenszenvessé és nevetségessé teszik az egész mozgalmat.  

Ne legyetek vérvegánok, mert kicsesztek a többiekkel!

Remy

/a fotók illusztrációk, a Pixabayről származnak/ 

A nagy fiamnak tavaly az volt az első feladata a gimiben, hogy írjon egy fogalmazást három külföldi helyről, ahol nyaralt. Kikerekedett a szemem, mert ugyan nem élünk mély szegénységben, de sokgyerekes átlag magyar családként nemigen engedhetjük meg magunknak, hogy külföldre szaladgáljunk nyaralni. De ha megengedhetnénk is elgondolkodnék rajta, hogy ennyi gyerekkel elinduljak-e. Mondtam a gyereknek, hogy írja le az esztergomi kirándulásunkat, mert legalább háromszor átnézett a kupoláról Szlovákiába, de végül valami más sztoriban egyeztek meg a tanerővel. Idén remélem nem lesz ilyen feladatuk, mert a nyarat itthon töltjük, a saját privát tengerpartunk szélén, ami egy szép kék tescós medencét jelent. 

Azért, hogy mégis érje a gyerekeket valamiféle nyári élmény, és legyen mit mesélni szeptemberben a suliban, beiktattunk egy nagymamás nyaralást a szomszédos megyében, illetve egynapos kirándulásokat szervezünk. 

Hétfőn a hőmérő árnyékban 35 fokot mutatott, én a gáztűzhely mellett, Úr és Parancsolóm a kertben igyekezett elveszteni a teste víztartalékának nagy részét. Amikor már kellőképpen oxigénhiányos állapotba kerültünk a melegtől, odavetette magát mellém a "teraszon" árválkodó műanyag székre, és elhaló hangon benyögte: "Menjünk le a Velencei-tóra!" 

Nem tudom, mi ütött belém, hogy rábólintottam, általában kerülöm a szabad vízi fürdőhelyeket, mert javarészt koszosak. Nem díjazom, ha az aranyakkal felpompásított, talpig izmos urak odasercintenek mellém a vízbe, vagy az elfogyasztott sörmennyiséggel pont a gyerekem feje mellett kívánják duzzasztani a tavat. Ezek egyébként privát tapasztalatok, ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el.  

 Délután fél hatra értünk le, kaptunk azonnal parkolóhelyet, ami itt nagyon ritkán fordul elő, szóval jól indult a kaland. A saját gyerekeink mellé beszereztünk egy bónusz bébit is, így öt gyerekkel csattogtunk a gyönyörűre varázsolt, homokos velencei korzón a partra. A tó a lassan aludni készülő nap fényében fürdött, a víz kellemesen meleg volt, és ha figyelmen kívül hagyom a tetején úszkáló használt ragtapaszokat, szemetet, enyhén mocskosnak tűnő vizet, azt kell mondjam: minden adott volt hozzá, hogy jól érezzük magunkat. 

Az idilli állapot éppen addig tartott, amíg a röpke egyórás úszkálás után a kölykök egyhangúlag kijelentették, hogy éhesek. Szerencsére lángost kívántak, így megkönnyebbülve vettük az irányt a büfék felé. Mégsem két fogásos vacsorára vágynak, valami menő étteremben! Egy lángos, egy pohár szörp nem fog sokba kerülni! Hát... Sokba került. Egy mezei lángos négyszázötven forint, de ez a nudista verzió, ha szemérmesen kér rá az ember sajt-tejföl ruhát, az már hatszázötven. Az italok szintén négyszázötvennél kezdődnek, és ezt csak fokozni lehet, alámenni nemigen. Természetesen mindenki sajtos-tejfölöst kért, én pedig a nap hátralévő részében a haszonkulcs fogalmán gondolkodtam, és azt számolgattam, hogy ennyi pénzből mennyi lángost tudnék otthon sütni. Tudom, ez prosztó, proli dolog, de hát ez van! Pozitívumként azért elmondanám, hogy lapostányér méretű tésztakorongok kerültek az asztalunkra, és még a két méter magas kisfiam is jóllakottan állt fel a kényelmetlen fapadról. 

A Balatonon állítólag van ezerötszáz forintos lángos is, gyors fejszámolás, és jön az "aztakurva!" érzés. Azt mondják, pang a hazai turizmus, talán a vizes vb enyhíti a bajt.

Egyszer a nem gyengén gazdag ismerőseinkkel beszélgettünk nyaralás témában, és amikor szóba került, hogy nekünk csak hazaira van keret, legyintettek.

"Drága. Menjetek inkább Horvátországba, ott minden van, és meg is lehet fizetni!"

Remy

/valamennyi kép illusztráció, a Pixabayről származik/

Olvastam egy cikket a nem mondom meg, hogy hol, ahol sokadjára taglalták, hogy a mai szülők milyen hülye neveket adnak a csemetéknek. Elrettentésül fel is soroltak párat, és első hallásra tényleg viccesnek tűnt némelyik. 

A cikk olvasása után elgondolkodtam azon, hogy mi vezeti rá a szülőket, hogy ilyen neveket adjanak a gyereküknek. Azután rájöttem, hogy én pontosan ilyen "hülye" nevet adtam a gyerekemnek. Nem egynek, mindjárt négynek.

Az ok rendkívül egyszerű, a saját gyerekkoromból indultam ki. Az iskolában, de már az óvodában is kimondottan frusztrált, hogy rajtam kívül még három-négy ugyanolyan nevű lányka volt, és ha a tanár, vagy óvónő rárivallt valamelyikre, bizony én is vigyázzba pattantam, és közben rendkívül rosszul éreztem magamat. A suliban a feleléseknél külön sokk volt, amikor kimondták a nevemet, és csak akkor nyugodtam meg, amikor a tanár nem velem vett fel szemkontaktust. 

Az ellentábornál első körben a csúfolás szerepel érvként, mert "szegény gyereket majd halálra szekálják". Tök átlagos névvel anyakönyveztek, ezért is vettem fel álnevet az íráshoz, és jelentem: engem is csúfoltak. Kis verset költöttek a nevemről, amiben segítségükre volt az akkoriban nagyon népszerű és általam is kedvelt Hahota könyvecske. De csúfolták a Józsikát Morzsikának, a Lacikát Pacikának, sőt, még a férfias nevű Antal sem úszta meg, ő Tonó lett. Én is csúfoltam másokat. Nem azért, mert haragudtam rájuk, hanem azért, mert a gyermeki eszemmel viccesnek találtam. 

A különleges nevek csak nekünk, felnőtteknek különlegesek. Éppen úgy, ahogy annak idején a Renáta, a Tímea, vagy éppen a Barnabás név furának számított, és beszóltak az öregeink azoknak, akik ilyen kacifántos nevet adtak a gyereknek. Mert miért nem lehetett Béla, Jolán, vagy Margit? 

Amikor négyeskét vártuk, komoly bajba kerültem névügyileg. Még két hónap lett volna a nagy eseményig, de az orvos teljesen váratlanul úgy döntött, hogy a babának azonnal meg kell születnie. Egyedül mentem a kórházba, a telefonomat a táskámban hagytam, így nem tudtam senkit értesíteni. És nem volt kiválasztva név, mert három fiú után nem hittünk már az ultrahangnak. Persze, ötletelt mindenki, kivéve a gyerek apját, így amikor az arcomba tolták az üvöltő, vörös kis pálcikaembert, és a "nemtomki" ott állt mellette egy pennával és papírral, hogy "akkor mi is a neve?", hirtelen nem tudtam mit kellene mondanom. Mert választottam nevet, de ott, akkor, lepellel letakarva, kikötözve, idegen pasikkal a lábam között (voltak vagy öten) nem jutott eszembe. Benyögtem azt a nevet, amit drága szülém javasolt. Persze hogy ő volt az első, aki megkérdezte, hogy "honnan szedted ezt a hülye nevet?". Elkerekedett a szeme, mikor mondtam, hogy honnan. És jelentem: a név működik!

A gyerekek iskolájában bőven van olyan tanuló, akiket különleges névvel áldottak meg a szüleik. Van pl. Odin, Amand, Máriusz, és a társaiknak természetes, hogy így hívják őket. Nem ítélkeznek, náluk nem a név dönti el, hogy ki a barát, vagy ki nem.

Elkapott a röhögőgörcs, amikor az egyik játszótéren egy apuka odakiáltott a három éves forma kisfiának, hogy "Gordonka, ideje indulni". Pedig a Gordon egy csodálatosan szép, igazi férfias név. Valószínűleg felnőttként nem teszi majd oda a "ka" szócskát a főnöke a neve után, ahogy a felesége sem fogja "kázni".

De ugyanígy jártam, amikor a külföldi főnököm bemutatta az egyik rokonát. A hölgyet Pinának hívták, és a saját hazájában nem hogy nem szokatlan, de régi és közkedvelt név. 

A világ éppen azon fáradozik, hogy elmossa a határokat a nemzetek között, és elég jó úton halad. Nincs kizárva, hogy a gyerek felnőttként egy olyan közegbe kerül majd, ahol teljesen természetes és átlagos lesz a neve, vagy legalábbis nem a jelentése, hanem a hangzása miatt lesz különleges. Például a sokak által kifogásolt Kandidát máshol előszeretettel adják a lánykáknak.

Az ítélkezés szerintem szánalmas, mert már nem a huszadik század elején élünk, amikor bedobták a közösbe a születendő gyerek nevét, és a leendő anyuka csak bólogathatott. A lehetőségeket igenis ki lehet, és ki is kell használni! Ha nem tetszik a gyereknek, tizennyolc éves kora után simán dönthet másként.

Nem akarok senkit rábeszélni, vagy meggyőzni az álláspontomról, de úgy gondolom, hogy a névválasztást a szülőkre kell bízni . Nincs joga senkinek sem beleszólni a döntésbe, főleg úgy nincs, hogy nem ismeri az illetők hátterét, okait, indokait.

Ez MAGÁNÜGY!

Remy