Beszélgettem egy anyukával, aki a szememre vetette, hogy megszívatta a Divatdiéta című bejegyzésem, mert azt hitte, hogy végre a gyerekek diétáztatásáról lesz szó, amivel neki nagyon teli van a t...urmixgépe. Ez egy olyan téma, amihez egy kicsit félve nyúlok, elvégre mi közöm van hozzá, hogy ki és hogyan és mivel eteti a gyerekét, de mivel ez a személyes blogom, ahová azt írok, amit akarok, így mégis elmondom a véleményemet.

Az egészséges gyerekek diétáztatásával alapból nem értek egyet. Akkor sem, ha anyuka vegán, akkor sem, ha paleós, és akkor sem, ha fényevő, vagy mittomén' micsoda.

Alapból abból indulok ki, hogy minden szülő jót akar a gyerekének, és a lehetőségeihez képes próbál mindent megadni neki, hogy később egészséges testi és lelki adottságokkal rendelkező felnőtt váljon belőle. Az önhatalmúan, kizárólag divatból, vagy saját meggyőződésből, etikai okokból kikényszerített diéta szerintem egy gyerek esetében mindkét oldalt rombolhatja. A testi probléma hamar kiderül, és csak a körülményeken, vagy szerencsén múlik, hogy az eset bekerül-e a médiába, vagy sikerül titokban tartani, és orvos által felírt bogyókkal helyrehozni a legyengült, esetenként beteg szervezetet.

A lelki oldalnál ott látom a problémát, hogy a kicsinek nincs döntési joga, nem eheti azt, amit a többiek, és ezt a kivételezett helyzetet nem biztos, hogy egy vállrándítással le tudja rendezni magában. Főleg akkor nem, ha a többi gyerek esetleg a hagyományosan elkészített ételeket előtte eszi. Nem tudom elképzelni, hogy például egy hétéves nem nyúl automatikusan a pecsenyés tálba, amikor a társai jóízűen falatozzák mellette a rántott husit. De ha otthon a hús a mumus, akkor biztos vagyok benne, hogy hallgatni fog a tettéről, és bűnösnek, rossznak fogja magát érezni a kihágás miatt, még akkor is, ha amúgy finomnak találta. 

Régebben találkoztam SN oldalán egy édesanyával, aki a tizenkét év körüli lányát posztolta ki, mert az x kilót lefogyott. A kislány nem volt kövér, de valóban volt rajta egy kis plusz, amitől a mindenféle álkajáknak köszönhetően megszabadult. Az édesanya elmondta, hogy mennyire büszke a lányára, én meg meggondolatlanul visszakérdeztem, hogy azért mert lefogyott? Természetesen anyuka a legmélyebben felháborodott, én meg végigpörgettem az oldalt, hogy a kislány hozzászólt-e bárhol is a gratulációkhoz. Nem szólt hozzá, anyuka fürdött a sikere fényében, én meg azon gondolkodtam, hogy vajon tisztában van-e vele ez az édesanya, hogy például a nagy mennyiségben fogyasztott szója milyen hatással van a fejlődésben lévő szervezet hormonrendszerére. Vagy azzal, hogy a mesterséges édesítőszerek nem minden esetben egészségesek? Vagy azzal, hogy a gyerekére azért büszke, mert teljesítette a mai társadalom egyik legnagyobb elvárását: MÁR NEM KÖVÉR (előtte sem volt az!), és ezzel faszán elültette benne a megfelelési kényszer magjait? Nem lett volna egyszerűbb elmenni sportolni a gyerekkel, vagy csak simán úgy főzni otthon, hogy attól lefogyjon? 

Az rendben van, hogy próbáljuk egészséges táplálkozásra nevelni a gyerekeinket, és eltiltjuk őket a mekis és mindenféle gyors-éttermi kajáktól, nem vesszük mázsaszámra a cukorkákat, csokoládét, csipszet, nem itatjuk őket literszámra cukros-nyákos-mázgás üdítőkkel. Szerintem ez tök normális, egy valamit magára adó szülő próbálja mértéktartásra nevelni a gyerekét, és arra törekszik, hogy ezeket a szarokat a gyerek minél később fedezze fel. Mert naivitás azt gondolni, hogy nem fogja felfedezni. Az iskolában, mikulásünnepekkor, szülinapokon, a nagyinál, vagy a barátoknál, akárhol, de mindenképpen kapcsolatba fog kerülni legalább eggyel a felsoroltak közül.

 Józan paraszti ésszel végig kellene gondolni, hogy mit okozunk a gyereknek, ha rákényszerítünk egy olyan étrendet, amit egy idő után esetleg csak megfelelési kényszerből követ. Nyilván ameddig kicsi, és teljesen a szüleitől függ, nem fog neki problémát okozni az étkezési szabályok betartása, de ahogy közösségbe kerül, már látni fogja a különbséget, és nem biztos, hogy örül majd a csodabogár státusznak.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy egészséges gyerek szervezetének nem feltétlenül tesz jót, ha megvonnak tőle bizonyos tápanyagokat. Aki már gyakorlott diétázó, az most lazán legyint, hogy ez hülyeség, de azt ne felejtsük el, hogy egy felnőtt, és egy gyerek tápanyag-szükséglete között óriási a különbség, ahogy a szervek terhelhetőségi foka is más-más különböző életkorokban.  

Szerintem ebből a diétázós mizériából ki kellene hagyni a gyerekeket, és az ésszerűség határain belül engedni, hogy kialakíthassák a saját táplálkozási szokásaikat. A gyerek másol, és ha a szülőktől vegán életmódot lát, előbb-utóbb ő is rá fog állni, ahogy a paleo étkezés jó oldalára is hamar ráébred majd. 

  /valamennyi kép illusztráció, a pixabayről származik/

Remy